Tudományok Útja
 

picture

Tudományok Útja – Vidékünk első tudománynépszerűsítő nagyrendezvényére Zentán került sor 2013 július első hétvégéjén.

A Tudományok útja szervezői a Zentai Kertészek Egyesülete és a Science Kft. A rendezvény fő támogatója Magyarország Emberi Erőforrások Minisztériuma.

A kétnapos hétvégi tudománynépszerűsítő családi program idén első alkalommal,de hagyományteremtő szándékkal került megrendezésre.

A zentai rendezvény a budapesti Tudományok Hídja (amely 2012-től a Jövő Hídja nevet viseli) tudománynépszerűsítő rendezvény mintájára készült.

A rendezvény célja, hogy érdekes, izgalmas tudományos és technikai bemutatókkal, látványos kísérletekkel népszerűsítse a műszaki és természettudományokat. Kiemelten fontos cél a pályaválasztás előtt álló fiatalok érdeklődésének felkeltése a térségünk fejlesztését meghatározó tudományos területek iránt.

A rendezvény keretén belül 7 különböző helyszínen számos tudományos bemutatót, érdekes előadást, interaktív programot és izgalmas kísérletet láthattak az érdeklődők.

A rendezvénynek több mint 30 részvevője volt, köztük vidékünk középiskolái, tehetséggondozó intézményei, felsőoktatási intézmények, térségünk kis és nagyvállalatai, szervezetek, tanárok, egyetemi tanárok, kutatók és diákok.

Projektek
 

picture picture picture picture picture picture picture picture picture picture picture picture

"A tanulásnál mindig az jelenti a legnagyobb akadályt, amiről az ember azt hiszi, hogy nem képes megtanulni."

-Ruth Werner, eredeti nevén Ursula Kuczynski,
német író és katonai hírszerző


Hírek
 

Bemutatták a Than Mór-albumot
2016. november 29.: Magyar Szó tovább...

Tudománynépszerűsítés Zenta főterén
2016. szeptember 1.: Pannon RTV tovább...

Zenta: Megnyitották a Tudományos Kamiont
2016. szeptember 1.: VAJMA tovább...

Than Mór emlékére
2016. június 21.: Magyar Szó tovább...